Iskolánk jelene

1994-ben újraindult az 1670-1948 között,
278 éven át működő
Székelyudvarhelyi Református Kollégium!
Képes bemutatót az iskolánkról itt: ppsx vagy pdf !
Az Iskolánk nagyjairól PowerPoint  bemutató itt!

  • Az 1994-1995-ös tanévben, a Benedek Elek Tanítóképző keretén belül,  ismét indulhattak  évfolyamonként 1-1 osztállyal református kollégiumi osztályok, teológia-filológiaprofillal. A beindult IX. osztályban 19 diák tanult, osztályfőnökük 2-2 évig Derzsi Katalin illetve Geréb Péter volt.
  • Az 1995-1996-os tanévben a IX. osztály 25 tanulóval kezdett, Sándor Judit osztályfőnök irányításával.
  • Az 1996-1997-es tanévben 23 tanuló kezd a IX. osztályban, osztályfőnökük Bartha László.
  • Az 1997-1998-as tanévtől kezdődően a Református Gimnázium önálló intézménnyé vált . Ettől az évtől kezdődően, az intézmény lelkész-igazgatója Geréb Attila református lelkész. Szintén egyetlen IX. osztály indul, ezúttal 14 tanulóval. Osztályfőnökük rendre Tőkés Ildikó, Geréb László, Geréb Péter.
  • Ez a tanév jelentős fordulat a Gimnázium számára, ugyanis a számítógépes oktatás kezdetét jelenti, hiszen ekkor alakult ki az intézmény első, jól felszerelt számítógép-parkja.
  • Az 1998-1999-es tanévben a IX osztályban 13 tanuló kezd, osztályfőnök Toró Anna.
  • Az 1999-2000-es tanévben az induló osztály profilt  váltott, így – a Gimnázium vezetőinek alapos megfontolt döntése alapján – beindulhatott a matematika-informatika szak.. A   IX. osztályt kezdő 25 tanuló osztályfőnöke Tuzson Zoltán.
  • Az intézmény kinevezett igazgatója, Antal Sándor magyar szakos tanár , aki az akkori 4 évfolyamba járó  77 tanuló tevékenységéért felelt.
  • A 2000-2001-es tanévben, a Református Gimnázium keretén belül, 25 tanulóval újabb IX. osztály indult, Bálint Mária osztályfőnök irányításával. Ezúttal a kezdő osztály profilja teológia (reál) szak.
  • A 2001. május. 1-jei naptól kezdődően, az intézmény kinevezett igazgatója Tőkés Zsolt, fizika szakos tanár. 2001. szeptember 1-től, iskolalelkészünk Dr. Bekő István Márton.
  • A 2001-2002. tanévtől kezdődően 25-25 tanulóval két IX. osztály indult. Az egyik osztály teológia szakkal, Sándor Judit osztályfőnök vezetésével, a másik pedig matematika-informatika szakkal, osztályfőnök Jakab Áron Csaba. Így, a Gimnázium tanulóinak száma már meghaladta a 100-at. Iskolánk történetében egy jelentős esemény következik be: 2001. október 1-től mind adminisztratív, mind pénzügyi szempontból a Református Gimnázium önálló lett. 
  • A 2002-2004. évek folyamán Lőrincz Edit rendszergazda-informatikus és Dr. Bekő István iskolalelkész több alkalommal is pályázatot nyújtottak be az Apáczai Közalapítványhoz, 7 alkalommal sikeresen, amelynek nyomán iskolánk összesen 9 962 000 Ft pénzösszeget nyert, ami 1 389 001 660 ROL-t jelent. Ennek az összegnek a részletesebb befektetéseiről itt olvashatunk.
  • A Református Gimnázium újraindulásának a 10. évfordulójának esztendejében, a 2004-2005. tanévben szintén két IX. osztály indult. A teológia szakon 28, a matematika-informatika szakon 26 tanulóval, Kacsó Péter , illetve Szabó Sarolta osztályfőnökök irányításával.
  • A 2005-2006-os tanévben, ugyancsak két IX. osztály indult. A teológia szakon 29, a matematika-informatika szakon 28 tanulóval, Borbáth- Szőcs Nóra , illetve Cseke Ákos Károly osztályfőnökök irányításával. Beindult az első V. osztály is, Fekete Adrienne osztályfőnök vezetésével.
  • A 2006-2007-es tanévben, ugyancsak két IX. osztály indult. A teológia szakon 29, a matematika-informatika szakon 28 tanulóval, Lőrincz Mária , illetve Dénes Henriette osztályfőnökök irányításával. Beindult az első I. osztály is, Szikszai Réka tanítónő vezetésével. Immár másodszor indul V. osztály is, Vas Imre osztályfőnök vezetésével.
  • A 2007-2008-as tanévben is két IX. osztály indult. A teológia szakon 28, a matematika-informatika szakon is 28 tanulóval, Kelemen Emília , illetve Kovács Mária osztályfőnökök irányításával. Az I. osztályokból 2 párhuzamos osztály indult, a tanítónők Sata Zenóbia és Kelemen Mária. Szász Tikosi Zoltán osztályfőnök irányításával immár harmadszor indult V. osztályunk, így már vannak V., VI., és VII. osztályos tanulóink is.
  • A 2008-2009-es tanévben ugyancsak két IX. osztály indult. A teológia szakon 28, a matematika-informatika szakon is 28 tanulóval, Szabó Sarolta , illetve Kacsó Péter osztályfőnökök irányításával. Bokor Tünde tanítónő vezetésével, 28 tanulóval immár negyedszer indul I. osztály, továbbá Sándor Judit osztályfőnök vezetésével, 30 tanulóval, immár negyedszer is indult V. osztályunk. Így már vannak I., II., III., és IV., valamint V., VI., VII. és VIII. osztályos tanulóink is, vagyis végre teljes lett mint az aló- mint a gimnáziumi tagozat.

Mivel a bentlakás és az étkezde is visszakerült a Református Gimnázium tulajdonába és adminisztrációjába, ezért a Református Kollégium megnevezés lett a helyes.

  • A 2009-2010-es tanévben ugyancsak két IX. osztály indult. A teológia szakon 28, a matematika-informatika szakon is 28 tanulóval, Bereczki Orbán Zselyke , illetve Cseke Árkosi Károly osztályfőnökök irányításával. Kocs Jutith tanítónő vezetésével, 28 tanulóval immár ötödször indul I. osztály, továbbá Kelemen Endre Dénes osztályfőnök vezetésével, 31 tanulóval, szintén ötödször indult V. osztályunk is.

A 2010-es nyári szünidő alatt, felszámolták a már rég elavult, alagsorban elhelyezkedő hőközpontot. A Kollégium újabb épületében leszerelték a már évszázados öntvény fűtőtesteket, amelyeket már a rozsda is megemésztett. Ezek után új hőközpontot hoztak létre és rézcsövekkel csatolták a hőközponthoz, majd korszerű új fűtőtestek kerültek a régiek helyére. Ezzel megoldódott a “nagyépület” egy rákfenéje, a fűtés problémája. Most már jöhet a tél, nem lesz csőrepedés, sem hideg!

  • A 2010-2011-es tanévben ugyancsak két IX. osztály indult. A teológia szakon 30, a matematika-informatika szakon is 30 tanulóval, Lőrincz Mária , illetve Vass Imre osztályfőnökök irányításával. Szikszai Réka- Zsuzsánna tanítónő vezetésével, 28 tanulóval újabb I. osztály indul, továbbá Nagy Ernő osztályfőnök vezetésével, 31 tanulóval indult V. osztályunk is.

Arra a kérdésre, hogy egy felekezeti iskola miért indít rendszeresen matematika-informatika profilú osztályokat, a választ megkapjuk, ha elolvassuk a következő oldalakat.


A gépekkel jogerős Windows 98 szoftvereket is vásároltak, holott számos más iskolában ekkor még csak a Windows 3.11 programok voltak a gépeken.

Ezen nagy értékű befektetések nemcsak segélyadományok voltak, hanem konkrét terveket is közöltek, amelyeket teljesítenünk kellett.

Elmélyülve a vizsgatételeken
Elmélyülve a vizsgatételeken

Az első lépés az volt, hogy a Gimnáziumból minél többen megszerezzék az ECDL (Európai Számítógép Használói Jogosítvány) bizonylatot. Ennek érdekében a résztvevők a Neumann János Számítógéptudományi Társaság, debreceni kirendeltségén, az Agrártudományi Egyetem Informatika Központjában vizsgázhattak.

Arra a kérdésre, hogy egy felekezeti iskola miért indít rendszeresen matematika-informatika profilú osztályokat, a választ megkapjuk, ha elolvassuk a következő oldalakat.


A gépekkel jogerős Windows 98 szoftvereket is vásároltak, holott számos más iskolában ekkor még csak a Windows 3.11 programok voltak a gépeken.

A Debrecenben vizsgázott csapat látható
A Debrecenben vizsgázott csapat látható
  • 1999. december 12-vel kezdődően, a Gimnáziumtól  Barabás Tünde, Lőrincz Edit, Tuzson Zoltán jelentkezett a vizsgákon, majd 2000. május 23.-án Jakab Áron Csaba is csatlakozott.. Mindössze 7 modulból kellett vizsgázni, és mind a négyen eredményesen tértünk vissza.

    A vizsgákon végig jelen voltak Driestarból, Gerjan Bossenbroek és Koos Bezemer egyetemi tanárok, akik a vizsgák színvonalára is szigorúan felügyeltek.

Az ECDL jogosítvány

Az ECDL jogosítvány

Egyébként nem elhanyagolandó, hogy  az elszállásolási költségeket, az étkezést, valamint a nem  kis összegű vizsgadíjat szintén a hollandiai OGO és más alapítványok állták.

  • Szerencsésen visszatérve a Gimnáziumba, a tanulóinkkal való munkánkban, sikeresen kamatoztathattuk mindazon ismereteinket, amelyeket a vizsgákra való felkészüléseink során összegyűjtöttünk.

  • A 6 említett romániai iskolaközpontból, az ECDL vizsgán elért eredmények alapján 2000-ben Mulder Úr kiválasztotta a kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és a székelyudvarhelyi református iskolákat, tervük második szakaszának az elkezdésére. Ez az Interneten történő virtuális osztályok közötti tanulócsoportok kialakítását irányozta elő.

  • Ezen terv megvalósítása érdekében az OGO alapítvány, a sepsiszentgyörgyi AMŐBA alapítványon keresztül, újabb nagy értékű befektetéseket eszközölt az Internet elérhetőségének megvalósítása érdekében a jelzett 3 iskolaközpontba.

  • A szóban forgó támogatás értéke 2050 USD volt, amelynek eredményeként 2000 szeptemberében, a sepsiszentgyörgyi AMŐBA alapítvány korlátlan idejű használatba adta a következőket: egy 600 MHz-es Celeron proceszorral, 4 MB-os VGA kártyával, 64 MB SDRAM-al, Creative hangkártyával, ASUS 52×CD-ROM-al felszerelt gépet, valamint egy HP 610C tintasugaras nyomtatót, meg egy HP professzionális lapszkennert, továbbá egyéb multimédiás eszközöket és alkatrészeket. Ezáltal az intézményünknek saját Linux Internetszervere lett.
  • Továbbá, a befektetés másik jelentős részét képezte egy parabola antenna meg a szerverbe szerelt műholdas kapcsolatot megvalósító TV kártya, így az Internet kapcsolatot, a kábeltévé hálózatán, a Topnet, majd az Astral Internet szolgáltató, és a műholdon keresztül, az European Online egyik teletranszpondere biztosította. Ez nem igényelt telefonos összeköttetést, és gyorsabb volt.
  • Ezen befektetés azért volt szükséges, hogy 2000 szeptemberében az iskolánk egy tanulócsoportja is bekapcsolódhasson a tanévkezdéssel együtt induló GTP nemzetközi programba, amit 1999. április 30-án elsőként Hollandia és Dél-Afrika egy-egy diákcsapata indított, majd egyre több ország iskoláiból kapcsolódtak be tanulócsoportok..
  • A GTP program (Global Teenager Project) keretén belül évente kétszer működik az LC (Learning Circle) névvel ellátott nemzetközi “tanulókör”, a már kialakított GTN(Global Teenager Network) úgymond “virtuális osztályok” tanulói között. Mindezt, az IICD (The International Institute for Commununication an Development) szervezet irányítja, amelynek egyik célkitűzése az ITC (Information and Communication Technology), vagyis a nemzetközi információcsere a GTN tanulói között.
  • Leegyszerűsítve: a világ minden tájáról, a kiválasztott iskolák  8-10 tagú tanulócsoportjai alkotják a GTN-et. Az ő tevékenységüket egy nemzetközi koordináló (angolul “facilitator”) irányítja, de az országok szintjén is van egy irányító. Esetünkben, a sepsiszentgyörgyi AMŐBA alapítvány elnöke, Berecki Kinga látja el ezt a feladatot. Természetesen, helyi szinten, mindenhol egy tanárkolléga fogja össze a kiválasztott csapat munkáját.
    Ez a tanulókör évente 2-szer indul, szeptemberben, illetve márciusban, és 10 hétig tart. Az indulás előtt az egyes tanulócsoportok adott témakörökből választhatnak, amiről majd információt cserélnek. Ezután következik a bejelentkezés, ami után mind az irányítótanárok, mind a tanulócsoportok e-mailen elküldik a többi diákcsoport mindegyikének az úgynevezett tanári- illetve osztály-levelet, amiben megtörténik a bemutatkozás.
    Ezen tanulócsoportok tagjai a világ minden részéről, akik egy ugyanazon témakörön belül leveleznek, (nyílván angol nyelven), úgymond virtuális osztálytársak.
  • A tevékenység jól meghatározott ütemterv alapján zajlik, és tanári- meg diák-chat tarkítja, ahol a kiválasztott témáról közvetlenebbül  lehet vitázni.
    Ezután a virtuális osztály minden csapata egy általa kigondolt kérdést tesz fel e-mailen a többi csapatnak (angolul “Sponsored question”). Adott gondolkodási idő után mindegyik csapatnak kell válaszolnia a többi csapattól kapott kérdésekre.
  • Ezután a kapott információk birtokában minden csapat egy összegző dolgozatot állít össze arról, hogy mit is sikerült megtudnia a vélemény-, kérdés-, információcsere nyomán. Ezt természetesen elküldik írásban a nemzetközi irányítónak, ahol az összegzik és értékelik az eredményeket. A búcsúlevél megírása után, rendszerint ismét egy chat után, bezárul az illető LC ciklus.
  • A Gimnázium számára elsőként induló GTP programot Tuzson Zoltán tanár irányította, és az első résztvevők az akkori 9. matematika-informatika osztályból voltak: : Patakfalvi Tímea, Zólya Emes, Albert Szabolcs, Bálint István, Biás Ákos, Kálmán Balázs, Kénesi Szabolcs, Lukács Huba, Mihály Árpád, Molnár Előd, Molnár Zsolt, Simon Csaba, Suteu Béla.team

A programban a HIV/AIDS témakört megvitató virtuális osztályba kerültünk, és kitűnő eredménnyel végeztünk. A tevékenységünkbe Lőrincz Edit segédprogramozó is besegített.

  • 2000-től kezdődően iskolánk állandó aktív és jeles képviselője volt ennek a “rendezvénynek”, minden alkalommal volt tanulócsoportunk, amely részt vett a programban. A tevékenységet felváltva irányítják: Lőrincz Edit,  Jakab Áron Csaba vagy Tuzson Zoltán tanárok .
  • Nem mellékes az sem, hogy eddig a program időtartamára a korlátlan Internet-elérés díját az OGOAlapítvány fizette a szolgáltatónak minden országban, minden egyes csapat esetében.
  • A Gimnáziumban a számítógépes oktatás egyre inkább fejlődik, évről évre erősödik.
  • A 2001-es év folyamán Lőrincz Edit és az anyaországi Várhelyi Iván egyetemi tanár között gyümölcsöző együttműködés jött létre. Ennek eredményeként iskolánkba számos informatika szakkönyv érkezik, továbbá  díszítő- didaktikai anyagok a szaktermek számára. Ugyanakkor Lőrincz Edit jogerős Windows, Office meg más programokat is kap, amelyeket  használatába adott az iskolának.
  • Ennek köszönhetően az AMŐBA alapítvánnyal kötött szerződés értelmében a Gimnázium jogot szerzett az ECDL felkészítő előadásokra, de a vizsgáztatást az AMŐBA alapítvány végzi. A felkészítő tanfolyamot Lőrincz Edit és Jakab Áron Csaba tartják.
  • Az első ilyen ECDL-felkészítő tanfolyam a Gimnáziumban tanító, érdeklődő tanárok számára 2002. január 24.-én indult, és már számos kolléga túl van a vizsgákon, vagy ezek egy részén. A továbbképzés költségeit az Illyés Közalapítvány állta.
  • A második tanfolyam már nem az iskola alkalmazottaival, hanem a városból jelentkezett 11 hallgatóval 2002. március 19.-én indult, és az összes hallgató jelessel vizsgázott, az AMŐBA –központ vizsgáztatói előtt.
  • A következő lépésként, az Apáczai Közalapítvány támogatásával, a 2002/2003-as tanévben a végzős matematika-informatika osztályból több mint 10-en a legjobbak közül  anyagi támogatást kapnak az ECDL tanfolyam költségeire.
  • A Gimnáziumban zajló egyre változatosabb és tartalmasabb tevékenységek miatt, mindinkább szükségeltetett a meglévő számítógép-park újabb gépekkel való kibővítése.
  • Így első alkalommal már 2001 októberében a Szombatfalvi Református Egyházközösség hollandiai testvérvárosától, Zottermeerből 13 COMPAQ márkájú számítógépet kapott, amit a Református Gimnáziumnak korlátlan idejű használatra átadott.

    A hollandiai adományozók leglelkesebb tagja Rijk Vriesinga matematika tanár, aki nagy lelkesedéssel gyűjtötte és szállította Székelyudvarhelyre a gépeket.rijk

    Egy második alkalommal, 2002 október 25-én 9 darab Pentium II – es  gép és különféle alkatrész érkezik, amelyek az intézmény megnövekedett  igényeit elégítik ki.

    2004 május 3-án a meglévő egyik Informatika szakteremben lecserélik a már elavult számítógép parkot 26 új Compaq márkájú 2,66 GHz-en műküdő Pentium 4-es gépre, továbbá ugyanennyi 15″-os új képernyő és multimédiás kit is bekerül. Így a tanulóink nem csak hallhatnak, hanem használni is tudják az új csúcstechnológia képességeit.

  • Ugyancsak a 2004-es esztendőben, a Lőrincz Edit-nek az Apáczai Közalapítványhoz benyújtott pályázatai nyomán, a második informazikai szakteremben levő 16 darab Pentium MMX 233 MHz -es számítógépeket is lecserélhettük a legkorszerűbb 2,66 GHz-en működő Pentium 4-es gépekre, 17″-os monitorokkal, és multimédiás kittekkel kiegészítve.
  • A lecserélt gépeket is az iskola több területén még mindig használjuk. Ugyancsak ebben az évben teljesedett be egy régi álmunk: megvásárolhattunk egy Thosiba digitális kivetítőt, és egy multifunkcionális nyomtatót is.
  • Mindezek ellenére, 2004 október végén a Zottermeeri hűséges csapat, élen Rijk Vriesinga  lelkes matematikatanárral, újabb látogatást tett az iskolánkba, és ezúttal is olyan számítástechnikai eszközöket adományoztak, amelyekre éppen a legnagyobb szükségünk van: 1 darab COPRINTA fénymásolót, 1 darab HP LaserJet 5000 M nagy kapacitású hálózati lézernyomtatót, 4 darab HP LaserJet 4000-es ugyancsak kiváló minőségű lézernyomtatót, számos cserealkatrészt és más komponenseket.