Hírek

Télről télre, nagyböjt előtt…

Télről télre, nagyböjt előtt, felelevenedik vidékünkön egy szokás mely a kereszténység előtti időkből származik.
Természetesen semmilyen pogány rituáléra nem kell gondolni. A sokak által jól ismert farsangtemetésről van szó. A rideg, fagyos tél szimbolikus eltemetése rengeteg nevetéssel, tánccal, evéssel, ivással és jelmezes előadásokkal jár.refitélrőltélre
Megyénkben több településen is őrzik a hagyományt és minden évben eltemetik a telet. Az egyik falu, ahol sor kerül a farsangi felvonulásra, Alsósófalva. Idén osztályunk úgy döntött, hogy elég hosszan kitartott a tél és jó lenne megtanulni, hogy hogyan is űzhessük, temethessük el, ha nem akarna magától tovább állni. Így szerda reggel, március elsején, útnak is indultunk Alsósófalvára.refitélre
A temetési menet a művelődési háztól indult. Azonban felvonulást megelőzte Ilyésnek, a szalmabábunak, a tél megszemélyesitőlyének az elkészítése. Miután az asszonyok világra hozták Ilyést, aki tragikusan pillanatok alatt el is hunyt, indulhatott a temetési menet.
A sort a pap a keresztvivőkkel vezette, utánuk jöttek a zenészek, Ilyés és a sirató nép. A sirató tömeg ének és zeneszóval körbejárta a falut. Egyes helyeken szalmabálákat gyújtottak meg, ezek jelölő szerepet töltöttek be. Jelentésük az volt, hogy a temetést vendégül látják zsíros kenyérrel, csörögével, teával, borral és sok más finomsággal.refivmi
A farsangi társaság jó vendég lévén sehol sem utasította vissza a szíves vendéglátást. Köszönetképpen sirató jelenetet adtak elő, melyben Ilyés rokonai, szomszédjai búcsúztak el tőle. A szereplők ruhái, beszéde, a kétértelműség tette humorossá a műsort.
Természetesen a tánc sem maradhatott ki az előadásból, miután elbúcsúztak Ilyéstől, rákezdtek a zenészek a muzsikára és a társaság táncra perdült. Eme jelenetsor ismétlődött a falu körbejárása során, olyan rendszerességgel, hogy már a harmadik megállónál tele volt mindenki a sok finomsággal.refiillyésbábu
A falu végére érve, a sok éneklés, tánc és siratás után végre eljött az idő, hogy Ilyés elégetésre kerüljön. A temetési menet visszatért Alsó központjába, a pap felolvasta Ilyés végrendeletét majd mindenki nagy örömére meggyújtották a bábut. A szalmababa elégésével szimbolikusan a telet is elégették.
Mindeme eseményeken való részvétel után, a X.-A visszatért Udvarhelyre, magunkkal hozva a tudását a tél elűzésének.